A virtuális hálózati számítástechnika megkönnyíti a távoli asztali megosztást, amely a távoli hozzáférés egyik formája a számítógépes hálózatokon. A VNC egy másik számítógép vizuális asztali képernyőjét jeleníti meg, és hálózati kapcsolaton keresztül vezérli azt a számítógépet. A távoli asztali technológia, például a VNC, az otthoni számítógépes hálózatokon keresztül fut a számítógéphez a ház másik részéből vagy utazás közben. Hasznos továbbá a hálózati rendszergazdák számára üzleti környezetben, például információs technológiai osztályokon, akiknek távolról kell hibaelhárítást végezniük a rendszereken.
Bottom Line
A VNC nyílt forráskódú kutatási projektként jött létre az 1990-es évek végén. Ezt követően számos VNC-n alapuló távoli asztali megoldás jelent meg. Az eredeti VNC fejlesztőcsapat elkészítette a RealVNC nevű csomagot. További népszerű származékok közé tartozik az UltraVNC és a TightVNC. A VNC minden modern operációs rendszert támogat.
A VNC működése
A VNC kliens/szerver modellben működik, és egy távoli keretpuffer nevű speciális hálózati protokollt használ. A VNC-kliensek (néha nézőknek is nevezik) megosztják a felhasználói bevitelt – billentyűleütéseket, egérmozgásokat, kattintásokat és érintéseket – a szerverrel.
A VNC szerverek rögzítik a helyi megjelenítési keretpuffer tartalmát, és megosztják azt a klienssel, amely ezután a távoli kliens bemenetét helyi bemenetté alakítja. Az RFB-n keresztüli kapcsolatok általában a szerver 5900-as TCP-portjára mennek.
Alternatívák a VNC-hez
A VNC-alkalmazásokat azonban általában lassabbnak tekintik, és kevesebb szolgáltatást és biztonsági lehetőséget kínálnak, mint az újabb alternatívák.
A Microsoft a Windows XP-től kezdve beépítette a távoli asztali funkciókat az operációs rendszerébe. A Windows Remote Desktop lehetővé teszi a Windows számítógépek számára, hogy távoli csatlakozási kéréseket fogadjanak a kompatibilis ügyfelektől.
A más Windows-eszközökbe épített ügyféltámogatás mellett az iOS és Android táblagépek és okostelefonok Windows távoli asztali kliensként (de nem szerverként) is működhetnek az elérhető alkalmazások segítségével.
Az RFB protokollt használó VNC-vel ellentétben a WRD a távoli asztali protokollt használja. Az RDP nem működik közvetlenül a framebufferekkel, mint az RFB. Ehelyett az RDP az asztali képernyőt utasításkészletekre bontja a framebufferek létrehozásához, és csak ezeket az utasításokat továbbítja a távoli kapcsolaton keresztül. A protokollok különbsége azt eredményezi, hogy a WRD-munkamenetek kisebb hálózati sávszélességet használnak, és jobban reagálnak a felhasználói interakciókra, mint a VNC-munkamenetek. Ez azonban azt is jelenti, hogy a WRD kliensek nem láthatják a távoli eszköz tényleges megjelenítését, hanem saját külön felhasználói munkamenetükkel kell dolgozniuk.
A Google kifejlesztette a Chrome Remote Desktopot és a saját Chromoting protokollját a Chrome OS-eszközök támogatására, hasonlóan a Windows Remote Desktophoz. Az Apple kibővítette az RFB protokollt további biztonsági és használhatósági funkciókkal, hogy létrehozza saját Apple Remote Desktop megoldását a macOS eszközökhöz. Az azonos nevű alkalmazás lehetővé teszi, hogy az iOS-eszközök távoli kliensként működjenek. A független szoftvergyártók számos más, harmadik féltől származó távoli asztali alkalmazást is kifejlesztettek.
